Alap program:

Találkozás a Népligetben a Planetárium táblánál 06:15-kor, indulás 06:30-kor. Folyamatos utazás a Balatonfelvidékre, ahol több helyen magunk is „arathatunk” levendulát júniusban. Most egy olyan helyre érkezünk majd, ahol nem csak gyűjthetjük a levendulát, hanem sokféle levendulásból készült termékkel ismerkedhetünk meg. Ráadásul még lila fröccsöt is kóstolhatunk.

A levendulát gyűjthetjük zacskóba vagy kiskosárba. Egy zacskóért 1 000 Ft-ot kell fizetnünk, és annyit illatos virágot gyűjthetünk, amennyi csak beléjük fér. A szüreteléshez szükséges ollót is megkapjuk a helyszínen. Megtekintjük, hogyan is készül a levendulaolaj, és a termékekből vásárolhatunk is. Sőt, még fénykép is készül majd, ahogy szedjük az illatos virágot.

Miután beteltünk az illattal és az élménnyel, folytatjuk utunkat és visszatérünk a Balaton partjára, és felkeressük a zánkai strandot. A nap további részében szabad program, fürdés.

Aki nem szeretné a délutánt fürdéssel tölteni, sétálhat a városkában, vagy ellátogathat velünk fakultatív lehetőségként a Haditechnikai parkba, mely a gyerekek egyik kedvence a Balaton parton. Részvételi díj 800 Ft/fő, minimum létszám 10 fő.

A kellemesen eltöltött nap után a késő délutáni órákban indulunk vissza Budapestre, ahová az esti órákban érkezünk.

Az alapár tartalmazza: az utazást busszal, a szervezést és az idegenvezetést.

Az alapár nem tartalmazza: a belépők árát, az étkezést, a biztosítást, és a regisztrációs díjat.

Utazás: autóbusszal. Útközben egy pihenőt tartunk.

A helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik (fix választott ülőhelyfoglalás az autóbuszon az út teljes időtartamára). A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy a helyfoglaláson változtasson.

Felszerelés: kis hátizsákot érdemes magunkkal hozni, mely tartalmaz némi szendvicset és vizet az útra, valmint a fürdéshez szükséges holmikat.

Pénzügy: Levendula-szüret: zacskó 1 000 Ft, kosár 3 000 Ft, mely összeget csoportkísérőnk az autóbuszon szedi össze.

Fakultatív program ára belépővel: 800 Ft/fő

A belépőjegy és fakultatív programok árai tájékoztató jellegűek, a változtatás jogát fenntartjuk.

Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák. (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). A programok időrendi sorrendje változhat.

Felszállási lehetőség:

Budapest, Népliget, Hell Miksa sétány, Planetárium tábla

M7/M1-es autópálya, Budaörsi Pihenőhely, Agip benzinkút, 10-es km kő (20 perc)

M7-es autópálya, Velencei Pihenőhely, MOL benzinkút, 45-ös km kő (40 perc)

M7-es autópálya, Fehérvári Pihenőhely, Shell benzinkút, 60-as km kő (55 perc)

Kérjük, hogy ha nem a budapesti felszállást választják, jelezzék megrendeléskor (a csatlakozás időpontját fent olvashatják. Az időpontok a budapesti induláshoz képest értendők.). A busz csak igény esetén áll meg a felszállási helyeken és csak a fent felsorolt csatlakozási pontokon van lehetőség a felszállásra!

Felhívjuk figyelmét, hogy a busz a menetiránnyal megegyező oldalon tud csak megállni az autópályák pihenőhelyein, azaz oda- és visszaúton nem ugyanazon oldalon!

Kérhető fix, Ön által kiválasztott ülőhely a buszon (melyet végig fenntartunk, vidéki felszállás esetén is).

A buszos utazások módosíthatók, de nem lemondhatók!

A foglalás elküldésével minden utas elfogadja az utazási iroda általános utazási feltételeit.

Fekvés:

2019 Június
Turnus kezdete/vége
Katalógus ár
  Ár -tól
Nap/éj
Ellátás
Utazás
 
2019.06.29
06.29
   
6 050 HUF
1/0
   
Önellátás
Busszal
Magyarország Levendulaaratás és csobbanás a Balat Zánka, szállás nélkülMagyarország Levendulaaratás és csobbanás a Balat Zánka, szállás nélkülMagyarország Levendulaaratás és csobbanás a Balat Zánka, szállás nélkülMagyarország Levendulaaratás és csobbanás a Balat Zánka, szállás nélkülMagyarország Levendulaaratás és csobbanás a Balat Zánka, szállás nélkülMagyarország Levendulaaratás és csobbanás a Balat Zánka, szállás nélkülMagyarország Levendulaaratás és csobbanás a Balat Zánka, szállás nélkülMagyarország Levendulaaratás és csobbanás a Balat Zánka, szállás nélkül